Ez az az étel, amit kedvedre variálhatsz. Játszhatsz azzal, hogy milyen gyümölcsöket adsz hozzá, a gyümölcsöt össze is turmixolhatod a joghurttal, tehetsz hozzá granolát, chia magot vagy zabpehelyhet, ízesítheted lekvárral.
A növényi joghurtokhoz rengeteg receptet találni a neten, nekem is van egy kedvencem. Szeretem a joghurtot, de a boltokban kaphatóak tele vannak cukorral és ízfokozókkal, színezékekkel, így nagyon régóta nem költök ezekre.
Több receptet végig olvastam, de a legtöbbhöz nagyon sok hozzávaló és elkészítési idő kellett volna. Mikor rátaláltam a nekem megfelelőre, beruháztam egy Ariete 621 Yogurella gépbe. Ötezer forintomba került és már rég vissza is hozta az árát. Praktikus is az egy nagy tartályával, egyszerűbb a hűtőben is tárolni, mint a kis üveges változatot. Tudom, hogy léteznek tejkészítő gépek, aminek más egyéb funkciói is vannak, de nem akartam úgy beruházni egy több tízezres gépbe, hogy nem is tudom, ízleni fog-e, amit elkészítek vele.
Ez a joghurt azért is jó, mert a főzési idő hosszával szabályozni tudod a sűrűségét és az állagát.
Az alábbi receptet Minie blogján találtam és nem csalódtam benne. Ő a BioKult kapszulát ajánlja, ami növényi eredetű (cellulózból készül), 14 féle baktérium törzset tartalmaz, míg a többi általában 7 körülit.
Hozzávalók:
- 1 liter Aroy-D kókusztej (vagy Real Thai,amely még zsírosabb és csak pár száz forinttal kerül többe)
- 2 evőkanál nyírgyökér liszt
- 3 db BioKult probiotikum kapszula
Elkészítés:
1. Egy lábasban felmelegítem a kókusztejet. Nem kell felforralni, de jó meleg, szinte forró legyen. Én kb 85 fokra szoktam melegíteni
2. Egy tálkában teljesen csomómentesre keverem a nyírgyökér lisztet egy pici meleg vízzel (lehet akár 1/2-1 dl is), majd teszek hozzá néhány evőkanál meleg kókusztejet
3. Folyamatos kevergetés mellett (én habverővel szoktam) a kikevert nyírgyökér lisztet a meleg kókusztejhez öntöm és a tűzön addig kevergetem, míg be nem sűrűsödik
4. Hagyom kihűlni a tejet körülbelül 40 fokra. Én konyhai hőmérővel szoktam mérni, hogy biztosra menjek, de ha nem akarsz beruházni rá, akkor várd meg, hogy langyosra hűljön. Ez azért fontos, hogy a túl meleg nehogy elpusztítsa az értékes baktériumokat.
5. Ha kihűlt a tej, szétszedem a kapszulákat és a tartalmát beleöntöm a kókusztejbe, nagyon alaposan elkeverem.
6. A kész keveréket beleöntöm a joghurt készítő gépbe. Nem baj, ha a kókusztej alacsonyabb, mint 40 fok, ugyanis a gép visszamelegíti a kellő hőmérsékletre.
Az eredeti recept 24 órát ír, én 18 órát szoktam a gépben hagyni. Minél tovább hagyod, annál savanykásabb, joghurtosabb lesz.
Miután lekapcsoltam a gépet, hagyom kihűlni a joghurtot, majd hűtőbe teszem legalább 12 órára. Ha igazán fantasztikus eredményt és joghurtot szeretnél, 48 óráig hagyd pihenni. Nem kell attól tartani, hogy megromlik, több,mint egy hétig is eláll a hűtőben.
Kísérletezz bátran. Amennyiben hígabb vagy ivó joghurtot szeretnél, tegyél bele kevesebb nyírgyökér lisztet. Úgy gondolom, egyéb semleges ízű keményítővel is jól működik.
Növényi joghurt granolával, szederrel és chia maggal
Rétegezd a joghurtot a gyümölccsel és a granolával. Én a granolával kezdtem, joghurt egy kis édesítővel megszórva, granola, joghurt és a végén a gyümölcs. A tetejére szórtam egy kis chia magot is.


Növényi joghurt barackkal turmixolva
Természetesen bármilyen gyümölccsel működik, akár frisset akár fagyasztottat használunk. A gyümölcsöt, a joghurtot és az édesítőt turmixold össze és kész is van.

Granolával megszórva


Növényi joghurt erdei gyümölccsel és gluténmentes zabpehellyel rétegezve
Alul fagyasztott erdei gyümölcs, joghurt, édesítő, gluténmentes zabpehely, joghurt, édesítő és újra a gyümölcs. Én csak rászórom az édesítőt, de előre össze is keverheted a joghurttal.

Málnás változatban

Növényi joghurt lekvárral
Bármilyen lekvárral elkészíthető. Ez házi málna és szeder lekvár keveréke. Próbáljátok ki, emlékeztet a régi túrókrémre, amit én imádtam.


Jó étvágyat!
- Bejelentkezés
- Regisztráció

